Ötödik alkalommal hívunk Benneteket egy közös hétvégére, hogy motoros ügyességünket egy hosszú napon, a Mersz Long Day Trophy nevezetű, immáron hagyományosnak tekinthető kalandtúra keretében bizonyíthassuk - elsősőrban magunknak. Idén is cél, hogy gyönyörű vidéket mutassunk meg Nektek a hazánkból, s reméljük sikerült egy olyan útvonalat kiválasztani, ami nem csak nekünk, hanem Nektek is örömet fog okozni. Ahogy azt már tavaly jeleztük, ebben az évben Sopron környékére várunk Benneteket. A szállás gyönyörű, Soprontól 25 kilóméterre, a Fertőd-Hanság nemzeti park területén, Fertődön található, az Esterházy kastély szomszédságában található.
Nevezés és regisztráció: A csatolt jelentkezési lapot kitöltve elküldheted a kalandtura@mersz.hu e-mail címre, vagy feladhatod postán a jelentkezési lapon található címre is. Korlátozottan jelentkezhetsz a helyszínen is, ugyanakkor szállást/ellátást már nem biztos, hogy fogunk tudni biztosítani.
Nevezési díj: csapatonként 10.000,- HUF, mely tartalmazza a 2 csapattag, valamint 1 fő kísérő számára a túra közbeni minimum 1 hideg étkezését (szendvics, gyümölcs, üdítő) és a túra végén tartandó vacsorát. Minden további kísérő számára a részvételi díj 3.000,- Ft
Időpont: 2010. szeptember 18.
Indulás: Dori Hotel-Camping, 8:00 órától, folyamatosan (a regisztráció sorrendjében)
A szervezők már előző este várnak Benneteket 17:00 órától, hogy a korábban érkezőknek a szállást átadja, a regisztrációkat rögzítse.
Jelentkezés indul!
| Csatolás | Méret |
|---|---|
| JelentkezesiLap.pdf | 166.87 Kb |
